Talán írtam a harmadik esküvő kapcsán, hogy mennyire hiányzik a tánc és hogy el szeretnék menni egy tánctanfolyamra, mert kellemetlenül érint, hogy nem tudok pl keringőzni. 2Bálintot sikerült rávennem, hogy eljöjjön velem egyre, mert ő meg túl merev tánc közben, és folyton arra hivatkozik, hogy nem tud, ezért inkább meg sem próbálja.

Persze a kivitelezés rám várt, ki másra :) Elég nagy bajbaj voltam, mert annyi tácsuli van, mint égen a csilag! Szerencsém volt, mert kolleganőm tanult táncot, otthon van a témában, ismer 1-2 jó sulit is, és ajánlott egy nagyon jó programot, amit 10 tánc-tanfolyamnak hívnak. Ez annyit tesz, hogy 10 táncot tanítanak meg egy tanfolyam alatt. Persze nem mester fokon, csak a lépéseket, formációkat, és hogy mindezt hogyan csináld egy táncos helyen.

Az első, amit kidobott a Google, az a DanceStation volt. Nem is mentem továb, mert az első, ami kint volt a főoldalon, hogy szeptemberben kezdőknek ingyenesek az órák. Persze nem csak a pénz számít, ezt tapasztalatból tudom, úgyhogy jobban is megnéztem őket, de elégé jóknak tűntek, és megértek egy próbát.

Délután ezer kifogást fel tudtam volna sorolni, hogy miért ne menjünk mégsem, de az igazság az, hogy csak izgultam, nem is kicsit. Így egy kicsit nehezen szedtem össze magam, és mindez flegmasággal próbáltam leplezni, nem sok sikerrel. Felkaptuk hát a váltócipőt, és belevágtunk, ez volt minden muníciónk. Előtte azért ettünk egy keveset vacsi gyanánt, ami megint Meki volt (erről gyorsan le kellene szoknunk, főleg, hogy ebédre mindig rendes kaját eszünk, rendszeresen főzünk itthon). Azért előre szóltam 2Bálintnak, hogy ne vigye túlzásba, nehogy megfeküdje a gyomrát tánc közben.

Elég korán, egy órával a mi óránk előtt odaértünk. Nem igazán olyan volt, mint amire számítottam, de ez abban a pillanatban elmúlt, amint táncolni kezdtünk. A bejárat nem túl egyértelmű, és nem éppen csalogató, de bemerészkedtünk. Kitöltöttünk egy kis papírt, és leültünk nézni az előttünk lévőket. Ők már versenyzők voltak, úgyhogy tátott szájjal ámultunk, hogy mennyire jók, és főleg, hogy mennyire vékonyak!

Kicsit féltünk, hogy kevesen leszünk, de aztán fél körül elkezdtek szállingózni az emberek, este 8-ra már lettük elegen, hogy egy jó kis csapat összejöjjön. Csa-csa-csával kezdtünk. Nem cicózott a tanárnőnk, 2 mondtaban bemutatkozott, és a közepébe vágtunk. Hamar felállt a rend, és 5 perc múlva már bőszen gyakorolt mindenki, és már az első párral való táncon istúl voltunk, de persze még csak számolásra, nem zenére.

Fél óra váltás, és jött az angol-keringő. Ez már nehezebb falat volt. Itt nehezebb volt a formációkat belevinni, főleg, hogy itt már táncrendben, körben is táncoltunk. Csa-csa-csánál a tempó egyszer-kétszer már túl gyors volt, a lábunk még nem elég fürge, és a forgásnál néha a nagy lendülettől máshova érkeztem, mint szerettem volna, de ezeket hamar átvszeltük. A keringő viszont. A forgás nagyon nehezen akart összejöni. Pár nélkül nagyon könnyű, de párral már döfi. Majdnem hogy az óra végére jöttünk csak bele, akkor meg a körbemenetel zavart meg minket folyton :)

Viszont. Sosem hittem volna, hogy táncolni fogok 2Bálinttal, pláne nem, hogy tanfolyamra is eljön velem, és azt meg végképp nem, hogy úgy fogunk keringőzni egyszer, mint eddig csak az álmaimban. Azt a meghitt pillanatot, amit az első sikeres körünk okozott, és amikor már 2Bálint is mert mosolyogni, nem fapofával lötyögött, hát akkor nagyon-nagyon elérzékenyültem. Mint egy csöpögős amerikai love-story.

Annyira jól éreztem magam, és 2Bálint szerint ő is, hogy rávettem pénten este is menünk el. Vasárnap már be van tervezve, ez a keddi sem volt a múlt hétig biztos, de vasárnap maradni fogunk az ezüst órára (a kezdő a bronz). Ma is maradhattunk volna, de 2Bálintnak volt egy kis munkája, így haza kellett jönnünk. De be fogjuk pótolni.

Azonban jobban fel kell készülni: kell víz, egy kis törölközző, és sarkas cipőbe fogok menni, mert a lapos talpúban nagyon fájt a sarkam, és a sok lábbujhegyen táncolástól le is klaffogott a lábamról, ami menet közben nem volt éppen nyerő. A csoszogáshoz nem vagyok hozzászokva, pedig kell. Én néptáncoltam azelőtt és ott halálos bűn volt csoszogni szigorúan emelni kellett a lábat minden körülmények között, úgyhogy ezt még szokni kell.

Annyira feldobódtam, hogy azt nem lehet leírni. alaposan elfáradtunk, leizzadtunk, még a kezünk is fáj a tratástól, de egy percét sem bánom, nagyon élveztem, és még sokáig járhatok az órákra, csak ennyit kérek!

A bejegyzés trackback címe: